2011. szeptember 2., péntek

IV. A szólásszabadságról és a sajtószabadságról

A Buwalda ügy csak egy része egy nagyobb kérdésnek, a szólásszabadság, a sajtószabadság és a gyülekezési szabadság kérdésének.
Sok jó ember úgy képzeli, hogy a sajtó- és szólásszabadságot lehet helyesen és biztonságosan gyakorolni az alkotmányos garanciák keretei között. Úgy tűnik számomra, az egyetlen mentség arra a szörnyű apátiára és közönyre a szólás- és sajtószabadság megtámadását illetően, aminek tanúi lehettünk az utóbbi hónapokban ebben a megyében.
Hiszem, hogy a szólás- és sajtószabadság azt jelenti, hogy azt írok és azt mondok, amit akarok. Ha ezt a jogot alkotmányos rendelkezések, jogszabályi rendeletek, főpostamesterek vagy rendőri gumibotok mindenható határozatai szabályozzák, akkor bohózattá válik. Jól tudom, számolnom kell a következményekkel, ha levesszük a láncokat a szólás- és sajtószabadságról. Azt hiszem azonban, hogy a korlátlan véleménynyilvánításból fakadó következményekre a gyógymód még tágabb véleménynyilvánítás lehetővé tétele.
A lelki bilincsek még sosem mentek szembe a haladással, míg az túl korai társadalmi robbanások túl gyakran idézték elő az elnyomás újabb hullámát.
Soha sem fogják a kormányzóink megtanulni, hogy azokban az országokban, Angliában, Hollandiában, Norvégiában, Dániában, Svédországban, ahol a legnagyobb a szólásszabadság, a legkisebbek a „következmények”? Eközben Oroszországban, Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban és sajnos Amerikában is ezek a „következmények” a legsürgetőbb politikai tényezőkké nőttek. A miénk egy többség által irányított ország kellene, hogy legyen, mégis bármelyik rendőr, akit nem ruházott fel a többség hatalommal, feloszlathat egy találkozót, lerángathatja az előadót a szószékről, és kizavarhatja a hallgatóságot a teremből, igazán orosz módra. A főpostamester, aki nem egy választott tisztségviselő, megakadályozhatja kiadványok közzétételét és elkobozhatja a leveleket. Döntése ellen nincs nagyobb fellebbezési lehetőség, mint az orosz cáré ellen. Bizony, úgy gondolom, szükség van egy új Függetlenségi Nyilatkozatra. Nincsenek már modern Jeffersonok és Adamsok?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése