„Amiben hiszek” az sokszor a „hamis írók” célpontja volt. Annyira vérlázító és összefüggéstelen mendemondák terjengnek rólam, hogy nem csoda, hogy az átlagembernek a szíve is összerezzen Emma Goldman nevének hallatán. Kár, hogy már nem azokat az időket éljük, amikor a boszorkányokat máglyán égették el, vagy kínzásnak vetették alá, hogy a gonosz szellemet elűzzék belőlük. Ugyanis Emma Goldman csakugyan boszorkány! Igaz, hogy nem eszik kisgyerekeket, de annál sokkal rosszabb dolgokat tesz. Bombákat gyárt és koronás fejekkel hazardírozik. B-r-r-r!

Ilyen a közvélemény rólam és a nézeteimről. Ezért nagyon nagy érdeme a The World-nek, hogy legalább egy esélyt ad az olvasóinak, hogy megtudják, miben hiszek.

A progresszív gondolkodás történelmének hallgatói jól tudják, hogy minden eszmét a kezdeti szakaszában félreértelmeztek, és ezen eszmék híveit kárhoztatták és üldözték. Kétezer évet sem kell visszamenni, amikor Jézus híveit küzdőtérre vagy börtönbe vetették, hogy megértsük, hogy a komoly meggyőződést és hitet mennyire értik meg. A fejlődés történelme férfiak és nők vérével íródott, akik ki mertek állni egy népszerűtlen eszme mellett, például a fekete ember saját testéhez való joga mellett, vagy a nőknek a saját lelkükhöz való joga mellett. Ha tehát időtlen idők óta az Új ellenállással és elítéléssel szembesült, miért az én nézeteim lennének kivételek a korona tövisei alól?

„Amiben hiszek”, az sokkal inkább egy folyamat, mint egy véglegesség. A véglegességek az isteneknek és a kormányoknak kellenek, de nem az emberi értelemnek. Míg igaz lehet Herbert Spencer megfogalmazása, hogy a szabadság a társadalom politikai alapja, mégis az élet többől áll, mint megfogalmazásokból. A szabadságért folytatott harcban, ahogyan Ibsen találóan rámutat, a szabadságért folytatott küzdelemben inkább, mint a szabadság elérésében fejlődik ki mindaz, ami az emberi természetben a legnagyobb, a legerősebb és a legszebb.

Azonban az Anarchizmus nem csak egy folyamat, amely „komor lépésekben” vonul előre, kiszínezve mindazt, ami pozitív és építő jellegű a szerves fejlődésben. Ez a szembetűnő tiltakozás legharciasabb módja. Ez egy olyan megalkuvást nem ismerő, ragaszkodó és átható erő, amely felszámolja az erőszakot és ellenáll azok kritikáinak, akik tényleg egy hanyatló kor utolsó harsonáit alkotják.

Az Anarchisták a legkevésbé sem passzív nézők a társadalmi fejlődés színházában, épp ellenkezőleg, van néhány nagyon is pozitív fogalmuk a céljaik és módszereik tekintetében.

Hogy a lehető legvilágosabban fejezzem ki magam és ne fejtegessem hosszan, engedjék meg, hogy tematikus módon kezeljem, „Amiben hiszek”: